Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Mi az a szopi sztrájk? És mit tehetsz ellene?

Nézd meg ezeket a népszerű Blog bejegyzéseket is
Sárhegyi Diána

 

A Szopisztrájk - Legenda vagy valóság?!

 


Kislányom 3 hónapos koráig azt sem tudtam, hogy létezik ilyen, minden rózsaszín volt, tökéletes és boldog.

Szerencsémre, a szoptatás abszolút sikeres volt a kezdetektől, pedig az én kisbabám programozott császárral jött a világra, GDM és a bőrproblémáim miatt, de ez egy másik történet.

Mire túl lettünk az első 3 hónapon, avagy 4. trimeszteren, már szinte kezdett alakulni a napirend is, a hasfájása is elmúlt, és néha már voltam olyan ügyes, hogy találjak időt, embert faragni magamból. Ne ekkor szembesültem a szülés utáni hajhullással.

 

Brutálisan hullott, amúgy sem dús hajkoronám, még orvos tanácsát is kértem és az lett a végkifejlet, hogy biztos vashiányom van, amúgy is illene szedni szülés után is a vasat.

Így is lett, 2 napja szedtem, amikor kezdődött a dráma, ekkor még fogalmam sem volt, hogy ez a baj, de az én kisbabám innentől kezdve nem volt hajlandó enni, csak sírt evés helyett.

 

 

Szopi sztrájk - Az első döbbenet...

 

Nem kicsit estem kétségbe , első gyerekes anyukaként szerintem ez nem is csoda. Mit csinál ilyenkor az ember lánya, vagyis én, azonnal elkezdtem bombázni a védőnőmet üzenetekkel és temérdek kérdéssel, majd persze a lelki üdvömért az orvosnál kötöttünk ki nagyjából másnap.

A gyerekorvos lelkiismeretesen megvizsgálta az én kis sztrájkolómat, semmi szervi baja, 1 kővel kevesebb a szívemen, de ebből az következett, hogy valamin a kisasszony megsértődött és azért nem hajlandó enni, úgyhogy a védőnőm és a gyerekorvosunk egyszerre kezdtek faggatni a lehetséges okokról, amik kiválthatják a sztrájkot:


- tusfürdőt, parfümöt, öblítőt váltottam? – nem
- másik pózban etetem? – nem
- megjött a menzeszem? – nem
- cumisüveget használ? Cumizavar? – nem és nem
- idegesség, feszültség? - nem
- evés közben negatív inger érte, hangos zaj stb. – nem
- csípőset ettem? – isten ments, nem szeretem a csípőset alapból
- új vitamint vagy étrend kiegészítőt szedek? – talált, süllyedt! A vas!


Kiderült, hogy a vastól enyhén fémes íze lesz a tejnek és legalább 2-3 nap mire kiürül a szervezetből, ez az idő, pont elég volt arra, hogy alaposan megsértődjön a kicsikém.

 

 

Mit lehet tenni ilyenkor?

 

A védőnőm, aki egy angyal, többek közt laktációs tanácsadó is és gyakorló nagymama és hát a védőnők gyöngye is, beleásta magát a témába, mert az én lányom eléggé hajthatatlan volt.

A szoptatási pózok variálásával némi haladást értünk el. Még a babaváró bulimra kaptam szoptatós Pipi párnát a barátnőmtől, amit eddig igazán nem tudtam használni.

 

szopi sztrájk, amikor a baba nem akarja tovább a cicit

 

Amikor még terhes voltam a térdeim közé tettem és úgy aludtam, az jó volt, de funkciójában nem éreztem rá a használatára. 

Eddig ugyanis mindig a klasszikus bölcsőtartásban etettem, ez volt a számomra legegyszerűbb, viszont a sztrájkban, amikor néha sikerült ébren megetetni, csak a jobb oldalán fekve volt hajlandó enni.

Ebből következett a „futballtartás”, amit a kórházban is próbáltak már elmutogatni, mivel császárosoknak ez kíméletesebb, de nekem valahogy nem ment és itt jött képbe újra a Pipi párna. A szükség nagy Úr, ahhoz, hogy ébren egyen a kislányom, bele kellett jönnöm ebbe a pózba és ehhez a párna tökéletes volt, olyannyira belejöttem, hogy azóta már nem is tudom elképzelni nélküle a szoptatást, egyik pózban sem, tényleg egy áldás ez a párna.

 

Teltek a napok, de a sztrájk teljesen továbbra sem múlt el, a védőnőm utolsó ötlete lett a kulcs, a bőrkontakt!

Azt javasolta, hogy minél többet legyünk bőrkontaktban mondjuk, 2 alvás közt fel sem keljünk, maradjunk ágyban, bújjunk össze meztelenül, esetleg fürödjek is vele, úgy hogy magamhoz ölelem, mert a bőrkontakt úgy, ahogy az aranyórában is még sokkal később is csodákra képes.

Igaza volt, pár romantikázós nap után elmúlt a sztrájk, megbocsájtott nekem az én kisbabám! Azóta 2x is meggondolom, hogy mit szedjek vagy egyek, öblítőt sem, tusfürdőt sem váltottam, jobb a békesség.

 

A tanulság számomra az, hogy akárcsak a pletykáknak, az ilyen legendáknak is van alapja, azóta is utálom még a kifejezést is, hogy „szopisztrájk”, mert ilyen esetben, pláne, hogy először szembesül vele az ember, olyan tehetetlennek és fogalmatlannak érzi magát, de a megoldás mindig a lehető legegyszerűbb és legelemibb, ami lehet éppen ezért eszünkbe sem jut.

Éreztessük a gyerekünkkel, hogy mennyire szeretjük, számára változás történt, de nincs baj, ott vagyunk és szeretjük mindennél jobban.

 

szopási sztrájk, amikor a baba nem akarja tovább a cicit

Tartalomhoz tartozó címkék: baba fejlődése szoptatás