Mit kell tudnod a 12 hetes magzatról?
12 hetes magzat - Súly és méret
Magzatod eddigre lime méretűvé cseperedett, a tenyeredben még pont elférne, annyira aprócska. Testének alakja felveszi végleges formáját.
Teljes hosszáról még nincs igazán kézzelfogható adat, illetve ebben a korban még nem is azt mérik. Ülőmagasságát határozzák meg leginkább, mely a popsicsonttól a kis feje búbjáig mért hossz, ez mindösszesen 55-60 mm. Ha mégis kíváncsi vagy a teljes testhosszára, a girbe-gurba lábacskáival együtt is körülbelül maximum 80 mm-re gondolj.
Az első genetikai ultrahang vizsgálaton saját szemeddel láthatod majd ezt a mérési folyamatot. (A nőgyógyászod kijelöli majd a monitoron a pici feje búbját és a popóját, majd ezt egy vonallal összeköti és beméri.)
Természetesen minden baba más ütemben fejlődik, ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy ne ijedj meg, ha Ti kisebbek/nagyobbak vagytok épp.
Súlya apró termetéhez képest csupán 15 gramm. Ami mosolygásra ad okot, valljuk be őszintén. Hiszen mennyi is az? Jó háziasszonyok tudják, hogy alig több egy csapott kanál lisztnél. Viszont hiszed vagy sem, 11 hetes korához képest megduplázta súlyát.
12 hetes terhesség - a baba formája
Kis arca már nem csak nagy vonalakban hasonlít egy kifejlett emberéhez. Szemei már arcának végleges helyére ültek kis gödrükbe, fülecskéi pedig oldalt helyezkednek el. Ujjait, lábujjait már képes behajlítani, illetve játszadozhat velük, ki is egyenesítheti azokat. Kis szájacskáját is elkezdi mozgatni, tátogni kezd, ajkait csücsörítgeti, a szopizás mozdulatát gyakorolgatja.
Ebben a korban éri el a következő mérföldkövet mozgásfejlődése szempontjából. Megjelenik nála a reflex. Ahogy pocakodat simogatod, érezni fogja és még ha te nem is érzed, reagálni fog rá. Finoman bökdösve azt fészkelődő mozdulatokkal reagál majd. Gyorsan megnövekvő belei, a köldökzsinórból lassacskán visszahúzódnak a hasüregébe. Veseműködése is beindul.
12 hetes magzat - A vízválasztó első hivatalos ultrahang vizsgálat
Ekkor állapítják meg magzatod pontos korát. Ezt utolsó menstruációd első napjától Te is kiszámolhatod. Azonban a 12 hetes magzati ultrahangon a magzat méreteiből még pontosabban meghatározzák. Ekkor számolják ki kisbabád születésének időpontját is. Ebben az időszakban ugyanis az embriók nagyon hasonlóan fejlődnek.
Az ultrahang segítségével megnézik a nyaki redőket is, melyből olyan genetikai rendellenességekre derülhet fény, mint például a Down-szindróma. Tudnod kell, hogy ez az egyik leggyakrabban előforduló rendellenesség. Erre leginkább utaló jel a nyaki, egészen pontosan a tarkótájékon tornyosuló kis bőrredők. A Down-szindrómára utaló jeleket egyéb vizsgálatokkal is ki lehet szűrni, sőt a kötelező vizsgálatok között szerepel is. Az ultrahang mellett a te véredből is rengeteg mindent meg tudnak állapítani, illetve ki tudnak szűrni.
Az ultrahang vizsgálat segítségével olyan elváltozásokat is ki lehet szűrni, mint pl. nyitott gerinc, végtag problémák, vagy vízfejűség. Ezért is nagyon fontos, hogy 12 hetes magzati korotoktól minden egyes előírt szűrővizsgálatra elmenjetek.
12 hetes magzat - genetikai vizsgálatok
Többféle genetikai módszeren alapuló vizsgálat közül válogathatsz, melyek a különböző rendellenességek kiszűrésére alkalmasak. Legtöbbjük kockázatmentes. Azonban például a magzatvíz mintavételnél, az úgynevezett amniocentézisnél sajnos van esély a vetélésre. Ez a vizsgálat kockázatos ugyan, viszont 99%-os pontossággal kimutatja a Down-szindróma jeleit. A magzati mintavételt azoknak ajánlják csak, akiknek a családban is előfordult már korábban rendellenesség, illetve magasabb életkor miatt.
Nem jelentenek kockázatot a babára a különböző vérvételt igénylő tesztek. Ezeket nem invazív eljárásnak hívják, azaz a baba DNS-ének anyai vérből történő elemzésével működő tesztek, amik 99% feletti pontossággal mutatják ki a Down-, Edwards-, illetve Patau-szindrómákért felelős kromoszóma-rendellenességeket, valamint a teszt típusától függően számos egyéb eltérést. Továbbá, ha tudni szeretnétek a magzat nemét, az is kiderül belőle.
Ezek azonban hazánkban jelenleg a TB által nem támogatott vizsgálatok, amiket a nektek kell finanszírozni.
Azonban tudd, hogy ezek választható, és nem kötelező vizsgálatok (pl. Prena, NIFTY, Trisomy stb. teszt).
12 hetes magzat - az első trimeszter lezárul
Ahogy fentebb írtam a 12. hét igen fontos mérföldkő több szempontból is. A 12. hét után a vetélés kockázata jelentősen csökken. A párok többsége erre az időpontra teszi a várandósság bejelentését. Ezután egy kicsit hátradőlhetsz, és elkezdhetsz tervezgetni.
Innentől kezdve hétről-hétre egyre inkább érdekelni fog, mit is szerezz be a csöppségnek.
A személyes tippem, amire biztosan szükségetek lesz: egy pihe-puha babatakaró. Válassz egy semleges színt, azzal nem hibázhatsz!
Ha pedig már most elkezdenél inspirálódni, és nézelődni mire is lesz szükségetek az újszülött csöppség fogadásához, akkor kattints az alábbi gombra és nézz körül nálunk!
Kapcsolat:
info@bubbaland.hu
+36 20 411 58 41